Zsidó szalámi avagy divide et impera

Sajátos keresztény-zsidó párbeszédről adott hírt a Magyar Hírlap, melyet a KDNP szóvivője is megerősített az MTI-nek.
Csendőrpertura emlékeztető hangnemben aszongyák, hogy " a KDNP-elnök azt kezdeményezte, hogy tisztázzák az elmúlt években a Mazsihisz vezetése által a polgári oldalt ért folyamatos heves támadásokat és azok hátterét. A jobboldal ezt joggal nehezményezte, hiszen az Orbán-kormány példaértékű intézkedéseket hozott a magyar zsidóság javára... tudomásul kell vennie a Mazsihisz-nek, hogy vannak más zsidó szervezetek is Magyarországon - így az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az ortodox és a reform irányzatok -, akiknek a jövőben nagyobb szerepet kell kapniuk... A megbeszélésen Zoltai Gusztáv együttműködéséről biztosította Semjént, és ígéretet tett arra, hogy a jobboldali pártok felé több gesztust is tesznek a közeljövőben".
Lapzártámig a Mazsihisz hivatalosan nem reagált a hírre, azonban információim szerint az informális találkozó apropója egy tavaly őszi Semjén-Zoltai csörte tisztázása lett volna.
Nem tudom, hogy a híradások tartalma mennyire felel meg a valóságnak. De valóságtartalmától függetlenül tuttinak látszik, hogy a Mazsihiszt alaposan behúzták a csőbe. Ugyanis - szinte - tökmindegy, hogy mi hangzott el és mi nem, de legalább megvolt az apropó, hogy az antiszemitázós hisztériától megcsömörlött fidesznyikek végre nyíltan hadat üzenhessenek a legitimációs válságtól gyötört "hivatalos" zsidóságnak. Megüzenték, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Ismerős forgatókönyv...
Ezzel mindösszesen két problémám van:
1. Nehogymár pártpolitikusok szalámizzanak a kiddusasztalunknál, és szabják meg, hogy ki a jó zsidó, meg ki nem, mert azt már kipróbáltuk, és szar volt.
2. És hamár merészelik, legalább nehogymár a kereszt alól osszák a zsidókártyát az amúgyis cinkelt pakliból.
Neológ, haszid, ortodox és reform irányzatú Patyomkin-hitközségeink számára itt a remek alkalom, hogy ebben a cinikus kártyapartiban azt a keveset is végképp elbukják, amink még megmaradt.
Hacsak valakinek meg nem jön végre az esze, hogy kivágja a szutykos abroszt meg a hamiskártyát a kukába, és összerántsa ezt a díszes társaságot egy fehér asztal mellé, ahonnan értelmesen lehet artikulálni a zsidó érdekeket. Pártpolitikától, aktuális hatalmi viszonyoktól függetlenül.
- tudózsidó blogja
- A hozzászóláshoz belépés szükséges















Kedves Zoli,
a megadott link nekem a Mazsihisz.com főoldalát hozza be, a költségvetést nem. Amúgy engem egy független szervezet (pl. könyvvizsgáló) részletes kimutatása nyugtatna meg. Angliában, ahol a hitközségek pro forma Kft-ként műkdnek, ez évről-évre megvalósul. Ebből következően mind a Liberal Judaism, mind a Reform és a Masorti Judaism hitközségei teljesen transzparens szervezetek. (Ortodox hitközség alapszabálya eddig nem volt még kezemben, valószínűsítem, hogy ők is átlátható gazdálkodásúak, csak nem merem leírni, amíg nincs rá bizonyítékom.)
Megosztani egyébként azt lehet, ami egységes. Jelentem, hölgyeim és uraim, hogy a magyar zsidóságot éppen ezért lehetetlen megosztani. Mindkét manipulátor (Mazsihisz és Ch"B"D) látszatokkal játszadozik. A Ch"B"D ráadásul professzionális módon játszik, a legmodernebb nyugati PR-fogásokkal, a MAZSIHISZ ellenben az Állami Egyházügyi Hivatal idejéből megöröklött ritunjából próbál megélni: elnöki nyilatkozatokat tesz pl. ahelyett, hogy nemzetközi kapcsolatait használná ki (vannak neki?). Ezen a ponton pl. nagyon nyilvánvaló a honi "neológia" elszigeteltsége.
Regisztrált: 2006.12.31.
Válasz helyett megidézném neked természettudós Buffon híres mondását: "le style c'homme" (ami pontosan így hangzik: Le style est l'homme même, azaz: A stílus az ember maga) – ami azt jelenti, ahogyan teszed ezt vagy azt, azzá leszel önmagad.
Ez őszinte jótanács volt, bár eddig még sose hallgatod meg őket...
A demagógiára és a fóbiákra igazándiból csak csönddel tudok válaszolni, és most is ezt teszem.
A tények beszélnek helyettem is. - És ezzel befejeztem mindenféle kommunikációt. (De ezzel nem vagyok egyedül)
Regisztrált: 2008.02.09.
Hogy milyen játékban használnak? Hát, könyvforditás, hirszerkesztés, ilyesmi, amikhez baromira értek. Más portálok aztán lelopják a hireket.
Te mire használtad őket, ha nem vagyok windischgraetz?
A zsidóság nem a temetőőrzéssel meg az ételosztással kapcsolatos panamákból áll ám... Hány könyvet is adott ki a Mazsihiszta és hányat a Lubó? Utóbbi ötvenet vagy százat? Kétszázat? Vond le belőle a villanyszámlát, Zoli. Mármint a Vasváriét. Vagy a Keren Orét is ők fizetik?
Hány zsinagógát hozott létre az utóbbi hatvan évben a Mazsihisz? Vagy csak fogyasztott belőlük?
A költségvetéssel meg ne izélj mán... A Luba egyelőre kizárólag a Levájevnek tartozik elszámolási kötelességgel, merthogy nem az adófizetők pénzén élősködik, úgyhogy a költségvetése, az az ő magános ügye nekije. De ha acc nekem évi kétmilliárdot,én olyan elszámolást rakok föl a blogomra, hogy a szivetek, az beléje hasad.
:O)
Regisztrált: 2006.12.31.
Előzmények: ‹ 16037
jaj, hová kerültem...
ha egyszer a józan ész is megszólalna és nem csak az indulat, akkor az nagyon jó lenne.
hidd el, te nagyon sok mindent nem tudsz arról amiről beszélsz vagy nagy lelkesen, ám naív rajongással véleményt formálsz.
ha majd a a lubó (emih) léggömb egy forinntal is megtámogatja a több ezer vidéki temető őrzését, vagy a zsidó szellemi fogyatékosok otthonát, akkor örülni fogok.
vagy ha ez nem megy, akkor támogassa meg a napi majd' ezer ingyen elküldött ételcsomagot abból a pénzből amiből a metzgert utaztatja, hogy bemutassa országnak-világnak, hogy ő az igazi zsidó.
sőt ha ez se megy, akkor leglább a saját zsinagógájának a villanyszámláját fizesse ki, mert azt is a bzsh fizeti helyette... (milyen buta módon...)
na majd akkor szóljon bármit is...
r, vedd észre, hogy milyen játékban használnak téged (is)...
én nem a mundér becsületét védem, hanem a elvakultság ellen szólok...
ja... és remélem egyszer majd ti is fel raktok egy ilyet a netre:
http://www.mazsihisz.com/kolt.phtml
érdemes beleolvasni pl az 2007-évi költségvetés tervezetébe. (nem tudom miért nincs fent a 2008, de majd szólok)
szóval, nyugi...
Regisztrált: 2008.02.09.
Sztem tökmindegy, ki rúgja fel a jelenlegi rendszert, miszerint több milliárdot hat-nyolc ember meg a haveri köre oszthat el. Ha Tömjén Zsolti, akkor Tömjén Zsolti. A lényeg, hogy föl legyen rúgva, és más is kapjon a lóvéból. Mondjuk ahogy a Chabad javasolta: az egyszázalékos támogatások arányában. Húsz évig fejte ezt a tehenet a Mazsihiszta, ideje, hogy másokat is odaengedjenek a sajtárhoz.
Regisztrált: 2006.04.07.
Teljes cikk az ÉS-ben
Regisztrált: 2006.04.07.
téged aztán nem nehéz elbizonytalanítani
Regisztrált: 2006.12.30.
Előzmények: ‹ 15955
...már semminemű összé-ben se vagyok biztos!
Regisztrált: 2006.04.07.
Biztos vagy benne, hogy összeült valami, és nem Te ültél fel valaminek?
Regisztrált: 2006.12.30.
...valami "összeült" (vajon összeáll-e?)
Regisztrált: 2006.04.07.
http://nagylevin.freeblog.hu/archives/2008/08/11/A_Mazsihisz_alkonya/
Regisztrált: 2006.12.04.
Forrás: Hírszerző
_____________________________________
תודה רבה
Az értelmes kerekasztalhoz két dolog mindenképpen szükségeltetik: 1) közös érdekek (közös érdeklődés), 2) vitakultúra. Nehéz mindkét ponton úgy előrelépni, hogy valakinek monopóliuma van, a vitakultúrája pedig annyira fejlett, hogy ha meghívják egy vitaestre, csak azzal a föltétellel fogadja el a meghívást, hogy a közönség nem tehet föl neki kérdést, s vitapartner sem léphet a pódiumra, amíg ő jelen van.
Regisztrált: 2008.04.03.
Mi lesz az elsőnek az ő dijja? Ha sok pénz. akkor talán pályáznak is.
Egyébként nem sok sikerrel kecsegtet az ötlet.
_____________________________________
Hanna
Regisztrált: 2006.06.13.
hacsakúgynem
_____________________________________
פרח
Regisztrált: 2006.04.07.
Mit csináljak? Írjak ki pályázatot, hogy ki hajlandó végre összehívni a zséfelekezeti kerekasztalt?
Regisztrált: 2008.04.03.
Hogy gondolod? Az árt, mert tenni is kéne valamit, nemcsak beszélni.
_____________________________________
Hanna
...és közben Feldmajer elnök úr, ki önmagát stratégiaiai vezetőként titulálja az ügyvezető igazgató, mint operatív vezető mellett- nem felett, alatt, stb. -rendes évi szabadságát töltötte. Bár Semjén miatt nem sok dolgot érdemes "megszakítani".
Regisztrált: 2006.06.13.
és összerántja? valaki?
_____________________________________
פרח