Tudózsidó | Sófár | Zsidónegyed | Sófárgó | Rádió Zs | Füles | Hírolvasó | jNews | Hírlevél | zsNet | @zsidonegyed.com | @sofargo.hu | Kapcsolat

Van benne köszönet

toda képe

Köszönet:
- elsősorban a judapest.org-nak, hogy némi rábeszélés és habozás után bevállalta a mozgósítást,
- Szabó György Fideszes ök. képviselőnek, hogy habozás nélkül bevállalta a határozott fellépést,
- a webkonzervatívoknak, hogy felismerték a helyzet komolyságát,
- a webzsidóknak, hogy felálltak a billentyűzet mellől,
- a Mazsihisznek, hogy csatlakozott, és mégsem telepedett ránk,
- Sólyom Lászlónak, hogy határozottan, egyértelműen, mellébeszélés nélkül kiállt a civil fellépés mellett,
- Gyurcsány Ferencnek, hogy Schrödert küldte a színpadra,
- minden jóérzésű polgárnak, hogy eljöttek, és kifejezték szolidaritásukat,
- azoknak, akik költészetnapi fiesztává varázsolták a demonstrációt,
- TGM-nek és a hivatásos antifasisztáknak, hogy ebből végre kimaradtak,
- mindenkinek, aki felismerte, hogy a verbális és a fizikai erőszak közötti határ átlépése új korszakot nyitott, ahol nincs tovább mellébeszélés.

NINCS köszönet:
- Orbán Viktornak, mert magára hagyta saját, megfenyegetett képviselőjét, nem fejezte ki semmilyen módon szolidarítását a civil fellépéssel, és aki a Bayergate után sem ismerte fel, hogy a verbális és a fizikai erőszak közötti határ átlépése új korszakot nyitott, ahol nincs tovább mellébeszélés.

Jegyvásárlás a Költészet Napján Újlipótvárosban - Füles videó:



_____________________________________

תודה רבה


soma45 képe
soma45
Regisztrált: 2007.08.14.
link 14218 | soma45, k, 2008-04-15 08:28 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

Érdemes meghallgatni Krausz Tamással készült interjút.( http://www.klubradio.hu/index.php?id=137).
A klubrádióban a Szabad a pálya című műsorban hangzott el. Ha már nem található, akkor én letöltöttem MP3-ban és szívesen küldöm. Laugh

perah képe
perah
Regisztrált: 2006.06.13.
link 14209 | perah, h, 2008-04-14 12:52 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

azért nem mindenkinek Wink Smile



_____________________________________

פרח


Sándor Zsóka Zb képe
Sándor Zsóka Zb
Regisztrált: 2008.03.18.
link 14208 | Sándor Zsóka Zb, h, 2008-04-14 11:56 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

Ez még a bögyömben maradt, amikor legutóbb szóvá tettem az álszenteskedést.A mai hírlevélben nagyon köszöntek mindenkinek mindent. Én viszont az egyik TV adón láttam-hallottam, hogy ové közölte, hogy ő aztán nem lesz ott(mármint a tüntetésen) de egyik embere,na, az aztán biztos ott lesz.Ha jól emlékszem, még csak magyarázatot sem adott. Talán attól félt, véletlenül rossz oldalra áll?



_____________________________________

Köszönöm, hogy hozzátok tartozom így is!


MOnSTEr-X képe
MOnSTEr-X
Regisztrált: 2006.10.09.
link 14204 | MOnSTEr-X, h, 2008-04-14 11:55 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm
Előzmények: ‹ 14191

"A Fidesz elnöke üdvözölte, hogy vannak a pártban olyan emberek mint Szabó György, akik kiállnak a jó célok mellett. "
Korszakalkotó mondat, mely felér Szabó Iván híres "borzalmas tagság"-ával.

toda képe
toda
Regisztrált: 2006.12.04.
link 14197 | toda, h, 2008-04-14 00:41 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

Kedves Nagy Levin, azt ugyan nem hallottam, hogy egyetértett volna az ellentüntetés céljával, de köszönet a respektért Smile

OVI-nak az ügyben ennyi mondanivalója volt:

Idézet:
Magyarországon ma közrendi válság van, hiszen ott tartunk, hogy az állam nem képes garantálni az emberek biztonságát - mondta újságírók előtt kérdésre válaszolva Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Hollán Ernő utcai jegyirodában történtek után kialakult helyzetről. A pártelnök arra utalva, hogy Szabó György a hétfői ellentüntetést szervező fideszes önkormányzati képviselő halálos fenyegetést kapott ismeretlenektől elmondta: tarthatatlan, hogy manapság valakinek félnie kell, ha el akarja mondani a véleményét. Orbán leszögezte: amíg a Fidesz meghatározó része a magyar belpolitikának, addig mindig mindenkit meg fog védeni. A Fidesz elnöke üdvözölte, hogy vannak a pártban olyan emberek mint Szabó György, akik kiállnak a jó célok mellett. Arra a kérdésre, hogy elmegy-e az esti ellentüntetésre Orbán Viktor kitérő választ adott.

http://www.lanchidradio.hu/vegehez_ertek_a_villamtuntetesek_kepek_20080411

(ps. ha azér kommentelsz kivülről, mert elfelejtetted a jelszavadat, itt felújíthatod)



_____________________________________

תודה רבה


Névtelen képe
Nagy Levin
link 14196 | Nagy Levin (nem ellenőrzött), h, 2008-04-14 00:23 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

Kedves Toda!
Azt, hogy egyetért az ellentüntetés céljával, a Fidesz nem hagy senkit majd bántani, ha hatalomra kerül.
O.K, Te nem ítéled meg Orbánt, én igen, akkor ebben sem értünk egyet, de mindegy is, respect Neked a múlt hétért!

toda képe
toda
Regisztrált: 2006.12.04.
link 14195 | toda, v, 2008-04-13 23:51 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

és külön köszönet TC-nek, amiért képes volt arra, amire mindeddig egyetlen zsé szerveződés sem: soha nem látott mennyiségű magyar zsidót fegyelmezett csoportként, önként együttmûködésre bírni...

...ami ugyebár komolyan felveti azt a költői kérdést, hogy vajh mi lehet az a mágikus vonzerő, amely 2008-ban, Magyarországon összeránt mazsihisznyiket, habadnyikot, alterzsidót, webzsidót, díszzsidót, titokzsidót, félzsidót, cionistát, neológot, reformot, maszortit, ortodoxot, ateistát, szekulárist, kitértet, betértet, mamzert, rabbit, kohént, lévitát, kósert és tréflit egyugyanazon helyre, ugyanabban az időben, ráadásul Sabbat előtt pár órával...



_____________________________________

תודה רבה


toda képe
toda
Regisztrált: 2006.12.04.
link 14191 | toda, v, 2008-04-13 20:10 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

Kedves Nagy Levin, én ugyan nem ítélem meg Orbánt, de az érdekelne, hogy mi jót mondott, amiért neki is köszönetet mondhatnék?



_____________________________________

תודה רבה


Névtelen képe
Nagy Levin
link 14185 | Nagy Levin (nem ellenőrzött), v, 2008-04-13 16:09 | A hozzászóláshoz belépés szükséges elküldöm

Toda, Orbánv megítélése azon kevés kérdés közé tartozik, amiben egyetértünk, de most végül is valamit kinyögött arról, hogy mit gondol, lassan, keservesen, de mégis. A politikai abszolút minimumot azért hozta és tőle ez is hallatlan teljesítmény.