Bayergate: Zsidózás kontra intellektuális lincskampány

Bayer Zsolt: Szégyen a magasban

Reggel van, nyavalyás, sunyi hideg reggel. Repedezett, piszkos körmű kezek tapadnak a kapaszkodókra. Műanyag szatyrok, kis elpukkasztható gömböcskékkel, bennük zsíros fésű, személyi igazolvány, talán tízórai vagy uzsonna. Egy kisfiú alszik anyja ölében, orra tövén szárad a megfolyt váladék.

Csend van és büdös.

Nézem őket és szeretem őket és kicsit félek tőlük, mert inkább rossz arcúak, és nem tudom, mennyi közöttük a "haza ellensége".

Én a "haza ellensége" vagyok.

Immár e minőségemben járok át Simon bácsihoz borozni, s ha leakaszt egy oldalszalonnát a füstről, nem tudja, kit etet. Ha megmondanám neki, talán földűlne nevettében, "bolond vagy te, fiam?"- kérdezné, s hamar újra töltene a vörösből, mert az erősebb.

Nagyon be kéne rúgnom, hogy be merjem neki vallani: nem, Simon bácsi, nem én vagyok bolond...

Nagyon be kéne rúgnom, hogy ne szégyelljem magam a szóért, hogy irtóztató, gyilkos indulataim ellágyuljanak, hogy megpróbáljak gondolkozni, a dolgok mélyére látni, beleélni és következtetni - hogy megpróbáljak rájönni, csodálatosnak hitt és tisztelt emberek miképp juthatnak idáig...

Mert ha nyolcelemis külvárosi suhancokról lenne szó, napjaikat szellemi nyomorban morzsolgató, fogatlan, gonosz szemű vénemberekről! -de nem. Sokkal nagyobb itt a borzalom... Nem vagyok hajlandó elfelejteni az Aranyketrecet, Benedek professzor úr. Nem vagyok hajlandó elfelejteni, ahogy nagyanyám feltornyozta hátam mögé a párnát, "nézd ezt a bácsit, kisfiam" - mondta, és én néztem. Gyerek voltam, nem is nagyon értettem, miről folyik a szó a sercegő, alig élvezhető képernyőn, de ön magával ragadott, minden szava, minden gesztusa emberi volt, szelíd volt a hangja, a szeme, nem pislogott papírokba, csak beszélt és mesélt - igen, mint Benedek Elek apó, ezt is nagyanyám mondta így, a mesekönyvek ott sorakoztak az ágyam mellett, és ön összekapcsolódott fejemben a világszép tündérkisasszonnyal, az arany almafával és Bolond Mihókkal...

Emlékszem erre - és fel nem foghatom az utat, amely onnan a szalonzsidózásig, az "itt az idő, hogy belefojtsuk a szót az ószövetségbe" mondatig vezetett. Sértettség? Mellőzöttség? Mindegy. Nincs felmentés...

Minden alkotásáért rajongok, Makovecz úr. Halálos biztonsággal állok meg bárhol az országban egy-egy épület előtt: ez Makovecz-ház. Meg kell állnom, ha csak percekre is, és beköltöznék egyszerre mindegyikbe, templomba vagy villába, hogy otthon legyek. Jó olyankor és büszkeség magyarnak lenni.

Ön azt mondta, a MÚK megalakulásával "végre a tisztesség jut szóhoz". Egyetlen mondattal kétségbe vonta sok száz ember tisztességét - köztük az enyémet -, s tette ezt minden lelkifurdalás nélkül. Ez az ön szégyene, Makovecz Imre úr, és nincs rá mentség. Nincs felmentés, mert pirulnom kell ön miatt...

A fasizmus nem az utcán kezdődik, fütykösforgató, köpködő, üvöltöző "ünneplők" között. És a legborzalmasabb az okos, szép arcú - a széplelkű gyalázkodó, akiért rajongani lehet.

Háromszor néztem végig az ön "küldetését", Balczó András. Az édesapám vitt el először, "ezt a csodát látnod kell" - mondta, és igaza volt. De miféle küldetés mondatja önnel, hogy " a becsületes zsidó hányad(sic!) - Jézus hatalma híján - képtelen megakadályozni véreit sátáni játszmáikban. Nem tudják, hogy a ¸hazugságnak és gyilkosságnak atyja¸ - akitől eredményesnek tűnő eszközeik miatt elszakadni nem szándékoznak - őket, a választott népet tartja elsősorban elpusztítandónak."

Most hová, kihez fussak? Hogyan magyarázzam meg, mit érzek, milyen és mekkora a fájdalom bennem, amiért ön a legiszonyúbb dombra hurcolja fel sértettsége, mellőzöttsége keresztjét?

Mit tegyek? Mit tehetek? Végül is mi történhet? Történne-e valami, ha én, a Magyar Köztársaság állampolgára beperelném önt, Benedek professzor úr? Közösség megsértéséért és becsületsértésért, amiért engem a "haza ellenségének" nyilvánított. Ki állna mögöttem? Akik itt utaznak velem, ezen a Lajtán inneni koszos buszon, vajon támogatnák-e értelmetlen harcomat? Simon bácsi értené-e, miért van erre szükség? Fontos-e még valakinek, hogy én tisztelem-e önt, vagy a bakancsosok a térről? Van-e még olyan csend, amibe nem szűrődik be a szervilis, semmire se jó, de fenyegető tapsvihar? Van-e még bennem irgalom, vagy szétmállasztják álságos, hazug, ostoba és durva mondatok? Meddig bírok hajdanvolt és jelen lévő csodákra, értékekre emlékezni - és jogom van-e az emlékek miatt hallgatni, gyáván meglapulni, felmentést keresni?

Szabad-e irgalmazni?

És mivé lenne méltóságom, ha egy öregembert, aki a szép, okos szavú nagyapám lehetne, bíróság elé citálnék?

Én már nem leszek sokkal idősebb. Éveim száma bizonnyal növekszik még, de már finomodott bennem a kín, nem akarok oltárokat rombolni, sem tekintélyeket talapzatukról lerángatni. Önöket pedig végképp nem. Önök tekintélyek - és maradjanak is fenn a magasban. Ne adassék meg önöknek az elvegyülés lehetősége. Viseljék e mostani szégyenüket ott, ahová a mi szeretetünk, megbecsülésünk és hitünk juttatta önöket...

168 Óra, 1992 március 24.

"...szándékaim szerint ez a beszélgetés elsősorban ma este ne is az én cikkemről szóljon, de ha már szóba hoztad, azt azért, azt azért mindenképpen el kell mondjam, önkritikát gyakorolok. Az a mondat, hogy "indok zsidóink", akiknek a puszta létezése indokolja az antiszemitizmust, én azt hiszem ott azért én is elkövettem egy hibát. Nevezetesen azt, hogy nem a puszta létezésük indokolja, hanem a szavaik, tetteik, cselekedeteik. Azt gondolom én, így lett volna helyes, hiszen valakinek a puszta létezése nem indokolhat semmit, csak az, amit tesz. Úgyhogy ennyiben meg én tennék egy distinkciót."

Papp László Tamás Zsidózás kontra intellektuális lincskampány címmel közölt kommentárját bírálta Fekete György, Gábor György, és Szalai Erzsébet. PLT bírálóinak válaszol az alábbi írásában.

Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. Remélem, egyszer majd el is olvasod. Azt azonban a könyv ismerete nélkül is tudhatnád, hogy mi a következménye annak, ha a betűvetők beengedik a politikai szenvedélyeket munkáikba, mi a következménye a felelőtlen szavaknak. Hiába állsz ott tanácstalanul ártatlannak vélt soraiddal, várva, míg fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.