A Sófár Média február elsején megszűnt


Nincs mögötte semmilyen dráma, összeesküvés. Betöltötte a szerepét, és most elmúlt.
A célom annyi volt, hogy bebizonyítsam: kellő elszántsággal a szavakat akár tettekre is lehet váltani.
Létrehoztam, és közel öt évig saját zsebből finanszíroztam, puszta kézzel kifejlesztettem és üzemeltettem egy zsidó hírügynökséget, médiafigyelőt, hírlevelet, rádióállomást, hang-, kép- és videoarchívumot, integrált eseménynaptárt, felraktam Herzl cionista alapvetését a zsidó álomról, a szívszorító antik vicclapot, az Ojságot, az összes zsidótörvényt 1790-1946 között, fogalomtárat stb. Beleraktam egy-két innovatív ötletet, mint pl. a sabbatjelző, a decentralizált, automatikus szerkesztésű közösségi rádióműsor, vagy a földrajzi böngésző, a GeoSófár.
Felépítettem a Sófárnyik, majd a Tudózsidó figuráját, aki sokakat zavarbaejtő pimaszsággal próbált alternatív folyamatokat kiprovokálni a konc- és dumacentrikus, abberáltan hiszterizált zsidó "közélet" felpezsdítésére.
A jövő majd megmutatja, érdemes volt-e. Belőlem ennyire futotta.
Seres Attila
A Kol Israel exkluzív rádióinterjúja meghallgatható itt.
- tudózsidó blogja
- A hozzászóláshoz belépés szükséges















Regisztrált: 2006.04.07.
Értesítelek benneteket, hogy a Sófár Média univerzális zsidó keresőportálként újra működik. Részletek itt olvashatók.
Regisztrált: 2006.06.13.
Előzmények: ‹ 14661
köszönjük Éva!
_____________________________________
פרח
Nagyon jó ez a zsétévé!
Gratulálok!
Éva
Sziasztok!
bocs, hogy itt, de vki kuldene egy meghivot, hogy legyen zsmail-em?
Elore is!
r.
Az, hogy eddig is működött KÖSZÖNJÜK! Nagyon fog hiányozni!
Kedves Attila! Jómagam hasonló cipőben járok mint Te. 35 éve kivándoroltam Kanadába és a Menóra cimű - Egri György által szerkesztett - lapnál kezdtem el dolgozni. 7 évet dolgoztam ott majd a főnök eladta a lapot. Amikor 18 évvel később a következő tulajdonos meghalt megvettem a lapot. Részint nosztalgiából, részint azért, hogy ebben a jobboldali amerikás magyar médiavilágban legyen, maradjon egy fórum, ahol az ittélő magyar zsidóság hallathatja a hangját. S van egy másik ok is, sokan maradtak olyan magyar zsidók akik idősebb korban jöttek ki és soha nem tanultak meg angolul azon a szinten, hogy pontosan jussanak el hozzájuk azok az üzenetek, amelyek angolul szólitják meg őket. Ezt a zserepet kell ennek a kis lapnak betölteni. De mert rohamosan fogynak az olvasóink, lassan mi is zárni fogunk. De hogy eddig is fenn tudtunk maradni, az abbéli szerepeteket szeretném megköszönni. Már régen be kellett volna csukni, ha nem kapjuk tőletek a friss hiranyagot és sok mást - persze máshonnan is. Az internet tolta ki lapunk életét, de nagy szolgálatot tettünk az amerikai magyar zsidóságnak. Ezt köszönöm most Neked.
Őszinte tisztelettel
William Kosaras
a Menóra kiadó-szerkesztője
Kedves Seres Attila,
Minden reggel annyira jo volt friss Israeli hireket olvasnom, es most megdobbenve lattam, ures az e-mail taram.- Nincs tobbe Sofar.
Megertelek. Faradsagos es kitarto munkadat /munkatokat , koszonom!
p.s.: Bizom benne,a kozeljovoben ujra olvashatunk!
Udvozlettel: Hanna
kedves attila!
te sokat segítettél nekem, öreg szaftának, h. használhassam ezt a lehetőséget. fogalmam sem volt, h. mindezt egyedül csináltad. nem értem, h. a többi hozzáértő miért hagyott magadra? biztosan észrevetted, h. sok-sok cikket továbbitottam külföldre is.
nagyon köszönöm, h. veled lehettem, lehettünk, én már lassan egy éve. jó lenne, ha a zsidóság felkarolná ezt a fajta trudositást, beszélgetést, ismerkedést.
neked jó egészséget és nagyon sok örömöt kívánok tiszta szivből.
takács ferencné
Ez nem olyan harc,melyet a győzelem-vagy a vereség- előtt abba szabad hagyni. Mert a koncéhesek újratermelődnek ám..... Szivesen beszélgetnénk erről, mi első "Sofar"-os vidékiek. Nem szabad abbahagyni, segítünk, amit tudunk. Várunk....
Én csak pár hónapja jutottam hozzá a SÓFÁR-hoz, de jó volt olvasni, mert úgy éreztem, ez az aspektus, ahonnan és ahogyan látja és láttatja világot, szükséges az "egészséges" gondolkodás(om)hoz. Jó volt látni, hogy itt, annak ellenére, hogy nem vagyok test szerint zsidó, elmondhattam bizonyos cikkek kapcsán a véleményemet és azt cenzúrázatlanül közölték, akik olvasták, nem támadtak rám. Szóval egy közösség tagjának éreztem magam. Kedves Attila, ismeretlenül is köszönöm s munkáját, szellemi és lelki "hozzáadott értékét". Sajnálom, hogy vége.
Az van megírva Ésaiás könyvében, hogy "erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja.... akik az Úrban bíznak, erejük megújul..."
Legyen életté a Mindenhatő szava mindannyiunk életében!
S.Fülöp Éva
Kedves Attila!
Megdöbbenéssel olvassuk,hogy "megszüntél",ill. a honlapod.Ezt nem teheted meg velünk,akik ezen a portálon keresztül egyfajta zsidó-koordináció részesei lehettünk .Nekünk,akiknek tavaly megadatott,hogy utitársaid lehettünk az izraeli kiránduláson,nagyon fog hiányozni a szellemiséged ill. a honlapodból áradó ihlet.Miután megismertünk,igaz csak egy hétig,mély benyomást tettél ránk és igy a Sófármédia is más érzetet keltett bennünk.Jó lenne egy olyan kezdeményezés,hogy a honlap lelkes tagjai anyagilag is támogassák ezt a programot,mert ennek nem szabadna kimúlnia.
Kéünk gondold át a helyzetet és ha még érzel elég erőt,folytasd!!!
Maradtunk tisztelettel és szeretettel továbbra is irántad: dr.Váradi József és családja,Kazincbarcika.
NAGYON NAGY KAR !! MEGSZUNT EGY KAPCSOLAT A M.O.- ON ELO ZSIDOSAGGAL
NAGYON NAGY KAR !! MEGSZUNT EGY KAPCSOLAT A M.O.- ON ELO ZSIDOSAGGAL
Szep volt, fiuk ! Azert tobbeszam, mert lettre hoztal egy kozosseget. Gratulalok !
Esedezem, legyen folytatás!

Igazon sajnálom, és hiányozni fog.
Azonban szeretném, ha nem venné át valaki a nevet és a zászlót olyanok közül, akik ebből a (tudom időszakos..) döntésedből profitálni szertnének, és a magyar zsidóság érdekei helyett valami mást akarnak ránk erőltetni.
Remélem lesznek, akik egymással és nem mással karöltve viszik tovább visszatérésedig a Sófár Médiát.
A visszatérésig, és megújulásig , és nem búcsúzással, de köszönettel
Jaakov
Nagyon sajnálom hogy megszűnik a honlap szívesen olvastam naponta többször is újra,és halgattam a taításokat és néztem a képeket!Szerintem ennyivel is kevesebbek lettünk.köszönöm hogy eddig is tartott,és hogy olvasója lehettem.
Nagyon, nagyon sajnálom. Itt szinte mindent megkaptam, amiről tudni akartam.Bizom benne, hogy ujjászületik
Nagyon meglepett ,hogy megszunt ez az oldal ,mert minden nap olvastam. Remelem Attila ,hogy meggondolod magad!Tudom ,hogy sok energiat fektettel bele,de hidd el sokunknak nagy oromet szereztel. Koszonom eddigi munkadat es remenykedve ,hogy ujbol lesz erod ujrakezdeni. Kati
Regisztrált: 2008.02.09.
Nos, Kedves Úr?!
Azt tetszett hinni, hogy könnyen lehet innen "emigrálni"?!
Gondolom, az utóbbi napokban lazábban élhetsz, többet olvasol, sétálsz és találkozol. Látható azonban, korán örültél az ellazulásnak. Akaratlanul családot alapítottál és a gyerkőcök ragaszkodnak Hozzád. És mindenféle, használható felajánlásokkal jelentkeznek, mert megértették, hogy elfáradtál kissé...
Nem beleszólni akarunk, csak olykor mi is beülnénk a pult mögé. Mint tudjuk, valakinek mindíg kell lennie a boltban!
Tessék töprengeni és megnyilvánulni!
(kecskeméti)
Jó érzés volt egy szellemi közösség tagjának lenni!A SÓFÁR MÉDIA müködtetésére alapitsunk tár-
saságot!
Regisztrált: 2007.01.09.
Egy szinfoltal kevesebb. Kár mert minél több zsidó honlap van annál jobban megtalálja mindenki azt ami neki szükséges. A megszünt portál szerintem az egyik hanem a legszinesebb volt.
Köszönöm azt is,hogy eddig volt nekünk.
Regisztrált: 2007.01.28.
A sofar megszűnése szerintem pótólhatatlan
rosalie
Kedves Attila,
mindent megírtak előttem, csatlakozom azokhoz, akik szívesen besegíítenének anyagiakkal - de a lelkesedést, a (hosszú időn át) töretlen munkakedvet csak Te adhatod.
Köszönet eddigi munkádért
zeljan
Sajnálom.
minden reggeli első olvasmányom volt.
annak viszont örülök, hogy egy kicsit én is "benne voltam."
Requiescat in pace -RIP
Zs.4.6: *Igazsagnak aldozzataval aldozzatok, es bizzatok az Urban.
Zs.4.9 * Bekessegben*fekszem le es legott elaluszom: met Te Uram egyedul adsz nekem batorsagt.
A modszer ahogy a Sofora megszuntette a kezeloje, az egy udvariatlan, es arogans modja volt a lealitasnak. Egyszerune megirhatta volna: Uraim vagy Chaverok, : a lap szrerkesztest ´es kiadasatt nem folytattom.
Csak enyitt erdemeltunk meg mint olvasoi a Sofarnak?!
KFCs.
Tanulság: (akár magam számára is):
Bármennyire fontos és jó egy ötlet és annak megvalósulása,
szükség van egy csapatra is, amelyik finansziális, technikai és értelmi szempontból él és dolgozik ezért.
Sajnálom, hogy megszűnik, biztos lesz másik helyette. Remélem.
üdv
Kedves Attila, egyedűlli Magyarórszági olvasmányom a "SOFÁR" volt. Megszűnése számomra pótolhatatlan veszteség. Amit te produkáltál, az ugy szinte páratlan talentum és munkabirás, mint motivácio és odaadás tanubizonysága.
Jómagam is ilyen one-man-show rendszerben irok és szerkesztek egy ujágot, ugy hogy fel tudom mérni-bár szinte hihetetlen- a te emberfelettinek tünö telyesitményedet.
Ha valamikor lenne lehetöséged folytatni, de lennének esetleg anyagi problémák, biztos vagyok hogy igen sokan örömmel hozájárulnának.
Az Aradi zsidó hitközség nevében én felajánlók évi 100 Eurót.
Helytelen magyarságomért szives elnézésedett kérve, hittestvéri szeretettel,
Ionel Schlesinger
Arad
Kedves Attila, mint a legtöbben, én is nagyon szomorúan vettem tudomásul a Sófár Média megszűntét. Nagyon hiányzik reggelente. Mindig őszinte tisztelettel és bámulattal töltött el, hogy lehet egy ilyen gazdag hírportál mögött mindössze egy ember - mindenben ott voltál, az összes blogban, levelezésben, mindenre reagáltál, feltetted a számtalan linket és betétet - ehhez napi 48 órára, és rengeteg energiára van szükség. Emellett pártatlan, tárgyilagos, egyik torzsalkodó félhez sem húzó, de őszinte ember- és hazaszeretet tükröződött a portál irányításában. Technikailag, gazdagságban is magasan felülmúlta a szokványos portálok mindegyikét. Minden tiszteletetet és megbecsülést megérdemel ez a heroikus one-man-show.
Én is nagyon szívesen hozzájárulok a további működéshez, amennyiben ez az anyagi fedezet állandó, szervezett keretet kap. Gondolom, nem vagyok egyedül. Persze, energiát és lelkierőt nem tudok rendszeresen átutalni - csak ismét és ismét megbecsülésemet kifejezni.
Barátsággal: Gabi Zeevi, Kfar Yona
Kedves Seres Attila!
Nagyon sajnálom, és... tulajdonképpen mindent elmondtak már előttem. Haragszom, és van miért haragudnom, mert vajon hányan kérdezték meg reggelente: honnan kapom, hányan végzik ezt a sziszifuszi munkát, ki finanszírozza? Döbbenten olvasom leveledet és nagyon tisztességesnek tartom, hogy mindezt közölted velünk, olvasóiddal, választ adtál kérdéseinkre. Nehezen pótolom majd a hiányt, ha egyáltalán pótolható.
Sok sikert és nagyon sajnálom, hogy tényleg nincs összefogás, hogy a széthúzás budapesti zsidó körökben nagyobb, mint valaha. Gondolom mások is hozzám hasonlóan asszociálnak a Sófár megszüntekor. Kár, nagy kár!
Ha bármiben segíthetek, kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.
Izraeli olvasód,
Mariam
Csak 2 napra lehettem tagja... nem találok szavakat...

Megdöbbentett és elszomorított... hogy ami értelmes, tartalmas és JÓ, az megszűnik...
Kedves Attila,
Tudom hogy az energiadat es lelkedet beletetted a Sofar-ba. Ajalnam most hogy csinalj egy koltsegvetest es szabjal meg egy arat amit kernel azoktol akik szeretnek a Sofart ujra folytatni es rendszeresen jaratni. En ajanlok evi $50-t.
Udv.
Geiger Andras
Sajnálom :O( Hasznos és színvonalas szolgáltatás volt...
Remek tallozo volt. Gratulalok Seres Attila. Nagyrabecsulassel Ungvari Tamas
M.P.
én rendszeresen olvastam ezt az oldalt
hiányozni fog!
PA
Regisztrált: 2006.06.13.
és a címlapon?
_____________________________________
פרח
Regisztrált: 2006.12.30.
Előzmények: ‹ 12758
én itt a jobboldalon csak admin adatlapját látom, (alatta "blog időgép" ) - híreket nem...
(ha rákattintok se azt)
Regisztrált: 2006.06.13.
A SOFAR.HU SZŰNT MEG ÉS A RÁDIÓ ZS.
A ZSIDONEGYED.COM ÉS A SÓFÁRGÓ TOVÁBB MŰKÖDIK.
IITT A ZSIDÓNEGYEDEN A JOBBOLDALI SÁVBAN RÁKATTINTVA, TOVÁBBRA IS LEHET OLVASNI A SÓFÁR HÍREIT!
_____________________________________
פרח
Regisztrált: 2007.01.09.
Kedves Attila
Ez ugy ért mint a derült égböl a villámcsapás.
Most mit jelent ez?
Csak a news marad el vagy mindaz aminek itt a zsidonegyeden és a sofargon örülhettünk?
Nagyon köszönök neked mindent és remélem valaki csak követi a példádat.
A költségekhez azt hiszem mindanyian szivesen, lehetöségeinknek megfelelöen hozzájárulnánk.
Megértelek és sajnálom nagyon, pótolhatatlan Űrt hagysz magad után. Dehát ez van, mást se teszünk, mint acsarkodunk egymásra, mi szidók, miközben egy sofar portál helyett már másnap három kuruc.info parafrázis éktelenkedik az éterben. Barátsággal ölelllek, Attila és reménykedem a feltámadásodban. Kertész Péter exblogger
:(Csak ismételni tudnám, amit előttem írtak. Jó volt reggelente átnézni a legfrissebb híreket, tájékozódni a zsidó ügyekről. Már most is hiányzik, és hiányozni fog. Köszönet az eddigiekért.
És remélem, ezentúl is tudunk találkozni a weben.
Sok szerencsét.
Kedves Seres ur
Fájlalom lapjának megszünését. Nem sok pénzzel eddig is támogattam a megjelenést, amit a jövőben is megtennék.
üdvözlettel
Quittner János
Kedves Seres Úr. Nagyon sajnálom és nagyon fog hiányozni a lapja. szeretettel üdvözlöm, B. Tóth Pálné.
Attila,ha kicsivel is,de segituenk anyagilag,ne szállj ki+++!!!!!!!!!!!szuhoj
Hali. Ha van kedved, írj hozzám. Ricsi. www.miertcion.blogspot.com
Az archivum /pld. a zsidótörvények listája/ hol lesz megtalálható?
Most meg mi van a zsidó közösségekkel, a Mazsihisz miért nem segit? Ha ez nem elég fontos minden zsidónak ma,akkor mi? nagyon sajnálom és szégyenlem magam. Köszönöm az eddigi munkádat!Persze nem hagyom szó nélkül sehol sem.
Kedves Attila!
Szomorú vagyok.. Gratulálok az eddigiekhez, s szívből kívánom, hogy az Örökkévaló gazdagon fizesse vissza a fáradozását, melyet a zsidóság érdekében tett! Nagyon fog hiányozni a SÓFÁR... Immi
Lessz még szebb jövőő ???!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
KEDVES SERES ATTILA! én ugy gondolom hogy kezdje el ujra egy alapitvány segitségével. Az Örkökkévaló megfogja segiteni! Nagyon sok erőt és kitartást kivánok Önnek kérem ne adja fel! A remény vesz el utoljára. GONDOLJON RÁ MENNYIEN SZERETJÜK EZT A MÜSORT! Kivánok Önnek sok erőt és kitartást! Julia MINDÉG VAN REMÉNY!!!!
Kedves Attila, ez nagyon rossz, szívfájdító hír!!!!
Különösen egy olyan pasasnak, aki (utaltam rá néhány beírásban), az utóbbi időben kezdett kötődni és itt - ez a legenyhébb kifejezés - otthonra talált.
Kétségtelen, el voltunk kényeztetve! Valóban rendkívül gazdag volt a kínálat, és sokan nem is gondolkodtunk azon, miképpen jön mindez létre nap mint nap. Számomra most derült ki, hogy valójában one man show volt, amiért gratulálok, köszönetet mondok és restellkedem.
Nem vagyok kézfeltevő típus, bármiféle újrakezdésben számíthatsz egy idősödő újságíró, történelemtanár közreműködésére.
Nem búcsúzom!
Barátsággal:
Kecskeméti Károly
Kedves Seres Attila! Sajnálom a Sófár megszűntét. Nagyon szellemesnek találtam a Siratófal-hátteret, rendszeresen hallgattam a Kol Israel-t. Azután meglepődtem, hogy a Sófár beolvadt a Radio Zsé-be, de jó zene volt és hallgathattam a Kol Israel-t. Most nincs Radio Zsé, nincs zene és nincs Kol Israel.
Azon gondolkozom, hogy mit ajánljak, amivel meg lehetne tartani a Sófár-t. Önkéntes pénzadományokra nem lehet alapítani hosszú távon. Viszont lehetne szervezni valami tevékenységet, amellyel meg lehetne tartani az oldal olvasóit. A magam részéről pénzügyi tanácsadást ajánlok fel és vállalkozó-oktatást, térítés ellenében, a hét megbeszélt napjain. Bizonyára más is kapcsolódnak ehhez a módszerhez, meg kellene hirdetnie.
Mi a véleménye? Üdvözlettel dr.Hámori Éva okl.közg.
Regisztrált: 2006.06.15.
Egy értékes oldallal kevesebb
Nem lehetne újraindítani? Akár többek szerény anyagi támogatásával.
Regisztrált: 2006.12.30.
Én is sajnálom, nekem is nagyon hiányzik... és köszönet, hogy eddig volt...
de szerintem szükség lenne rá ezután is!
Kedves Barátom,van egy nagy szerü hang szered,csak azt kell tenned hogy meg kérd az örökké valót,mijen dallamot fujjál rajta.És miután meg kaptad a dallamot,elmondhatod hogy mijen nagy szerü itt minden.És tudod,ha az egyik ajtó becsukódik,kinyilik egy másik,és amikor belépsz rajta,és meg látod mi van mögötte,akkor örvendezni fogsz,hogy a régit el hagy hattad,mert amit most kaptál,felül mul mindent.Úgy hogy,ne szomorkodj sokat.
Regisztrált: 2007.09.28.
Én is sajnálom. Innen kaptam zsidó témában az összes információt.
Sófár nélkül nem élet az élet.
Kedves Seres Attila!
Köszönet az eddigiekért. Sajnálom, hogy így alakult.
Üdvözlettel:
Kőszegi Gábor
Tényleg kár érte
Regisztrált: 2007.07.25.
Nagyon jónak találtam a Sófár Médiát és rendkívülien hiányzik a napi hírlevél is, nagyszerű összeállításnak tartottam, alig múlt el egy nap, hogy ne böngésztem volna át.
Igazán sajnálom, hogy megszűnt!